Lakásbiztosítás beázás fedezésére is – így már nyugodtan bicózunk

Édesapámmal minden évben kötelező program a nyári balatoni tekerés. Nem telhet el anélkül augusztus most már nem is tudom hány évre visszamenőleg, hogy ne tekernénk körbe ezt a csodálatos tavat legalább egyszer. Ha többször is belefér, hát istenem, semmi rossznak nem vagyok elrontója. De persze csak egynek is nagyon tudok örülni, ha összejön.

Először egy egyetemi barátnőm csalt el magukkal egy nagy csapattal, ott ráéreztem arra, hogy ez mennyire klassz dolog. Azóta édesapámat csalom el minden év augusztusában. Nem vagyunk nagy szélvészek, csak kényelmesen 2-3 nap alatt szoktuk megkerülni a tavat. Közben meg megállunk fürdőzni, jókat eszünk és iszunk, szóval van sportértéke is a dolognak.

Nem szoktunk előre szállást foglalni, szeretjük ennek az egésznek a spontán jellegét, hogy nem kell semmihez és senkihez sem igazodni csak tenni-venni a dolgunkat a magunk kedve szerint. Ha meglátunk egy szimpatikus strandot, vagy valami szép látványt, akkor szívesen időzünk el, ha kedvünk tartja. Az éttermekből is szívesen próbálunk ki újakat, bár azért megvannak azok a jól bevált pontok is, akikre az utóbbi időben mindig lehetett számítani.

Van például egy étterem Balatonfüred központjában, ami a kötelező első napi ebédelő helyünk. Utána egy elég erős emelkedő következik, úgyhogy mindig jól bezabálunk, hogy legyen miből erőt és energiát nyerni a továbbiakra. Szeretem azt a helyet.

Általában Keszthely is a megállók között szokott lenni, de ott mindig morgunk, mert mire odaérünk minden bezár. Ami azért fura, mert rengeteg ember mozog arra, este 9 után mégis egy gyorsétterem csak az, ahol bármit is lehet enni. Ebből a szempontból a tavalyi gyenesdiási megállónk sokkal szimpatikusabb volt, ott volt élet, nyitva tartó éttermek és még valami fesztiválba is sikerült belecsöppenni. Tök jó hangulat volt, talán az elmúlt évek egyik legjobban sikerült túrája volt, ha nem a legjobb. Hazafelé megálltunk még Fonyódon és Siófokon, nagyon szeretjük mindkét helyet, mert laknak ott barátaink. Szóval csupa jó élménnyel a lelkünkben indultunk el haza… Aztán hazaértünk.

Otthon sajnos olyan meglepetés fogadott, aminek már kevésbé tudtunk őszintén örülni: beáztunk. Volt egy nagyobb vihar, amit nem bírt elviselni a nyílászárónk és felázott minden, ami ott volt a környékén. Mit lehet ilyenkor tenni? Megnézni, hogy mit fedez a lakásbiztosítás. Persze akkor még nem voltunk olyan szerencsések, hogy ez is benne lett volna.

Kicsit utánajártam a dolognak és szembesültem vele, hogy manapság viszont már könnyen lehet ilyen lehetőségekre találni, sőt, aki nem él vele az saját magával szúr ki. Ha a lakásbiztosítás beázás esetén is fedezetet nyújt, akkor nincs mitől tartani. Mondanom sem kell, hogy nálunk azóta ez a plusz szolgáltatás, nem is kérdés.

Ugyanis most már az a módi, hogy a szolgáltatók azon felül, hogy kedvező alap csomagokat biztosítanak, olyan kiegészítő szolgáltatásokat ajánlanak külön, amik alapján a megrendelő választani tud két nagyon hasonló szolgáltató között. A pannonsafe.hu oldalán nagyon sok ilyen szolgáltatás közül szemezgethetünk. Így például szóba kerülhetnek a következők, hogyha tüzetesen átvizsgáljuk a honlapjukon található lakásbiztosítást kiegészítő szolgáltatásokat:

  • lopásokból száramozó kár térítése, amennyiben az besurranásból vagy jóhiszemű beengedésből származik
  • a ház modern energetikai cikkeinek biztosítása (napelem, napkollektor)
  • a kerti bútorok is a biztosítási körbe tartoznak
  • vandalizmusból származó károk biztosítása
  • graffitik eltüntetése, graffiti károk költségeinek térítése
  • beázás térítése (amennyiben kívülről történik)
  • nyitva hagyott nyílászáron történő beázásból adódó károk térítése
  • csőtörés számlájára írható károk és az elfolyt víz árának térítése
  • tűz esetén keletkezett füstkár és koromszennyeződések eltüntetésének térítése
  • assistance szolgáltatás a gépjárművekhez
  • négylábú barátaink biztosítása
  • kiterjesztett garancia
  • vállalkozási biztosítással való közös megkötés.

Nekünk persze most a beázás elleni védelem volt a legfontosabb az említett incidens óta, de azt gondolom, hogy mindenki meg tudja találni a magának leginkább megfelelőt. A lakásbiztosítás beázás és sok más egyéb fejfájás esetén lehet mentőöv, csak időben kell hozzá gondolkodni és észbe kapni.

Vannak persze más fontos kérdések is, amik szinte mindenkiben felmerülnek a lakásbiztosítás témakörében. Ezekről is olvasható a pannonsafe.hu oldalán egy jó összegzés.

Ott kezdődik, hogy mégis ki az, aki megkötheti a lakásbiztosítást? Hiszen ez sokszor vita tárgyát képezheti egy albérlő és egy lakástulajdonos között. Az albérlőnek érdeke egy lakásbiztosítás beázás esetére, vagy bármi más mellékes szolgáltatással, a tulajdonosnak meg szintén érdeke kéne, hogy legyen, de egyáltalán nem biztos, hogy ennyire racionálisan gondolkodik. Semmi gond ebben az esetben, mert egy lakásbiztosítást bárki megköthet, akinek az az érdeke, hogy megóvja az ingatlant. Tehát a bérlő épp annyira jogosult erre, mint a tulajdonos.

Egy másik gyakran ismételt kérdés a lakásbiztosítás időtartamára vonatkozik. Sokszor az is felmerül az emberekben, hogy egy ilyen szolgáltatással milyen időtartamra kötelezzük el magunkat. Egy lakásbiztosítás beázás kiegészítéssel, vagy anélkül is határozatlan időtartamra szól, tehát nincs kötelezően pár év, amit elköteleződve kell eltölteni egy szolgáltatónál. Az egyetlen dolog, amire egy változásnál figyelni kell, hogy a biztosítási évfordulóhoz időzítsük a felmondást. Ugyanis, ha nem így tesszük akkor automatikusan elfogadjuk az évről-évre változó feltételeket. Így például könnyen előfordulhat, hogy ami a múlt évben még csak 5000 forint volt, az idén már 10 000 forintba fog kerülni. Persze ez egy drasztikus példa, de szemléletes, ezért érdemes nyitott szemmel járni.

Térjünk is ki egy kicsit, hogy hogyan is van ez a szerződés felmondás. A szabályozásnak megfelelően a biztosítási évfordulót megelőző 30 napig bezárólag van lehetőségünk arra, hogy egy felmondó nyilatkozat keretén belül elálljunk a szerződés meghosszabbításától. Ez az évforduló rajta van az eredeti szerződésen, tehát bármikor meg tudjuk nézni magunknak. Ha viszont lecsúszunk erről az alkalomról, akkor várhatunk a következő évig sajnos.

Egy felmondó nyilatkozaton sok fontos információnak kell szerepelnie, többek között az alábbiaknak mindenképpen:

  • szerződő neve
  • szerződő címe
  • szerződő születési helye és ideje
  • szerződés- vagy kötvényszám
  • biztosító neve.

Ezen kívül vannak praktikus dolgok, amiket érdemes beleírni, például, hogy a felmondás elfogadásáról küldjenek egy elfogadó visszaigazolást. De persze mindenképpen tegyünk el mi magunk is egy másolatot, hiszen bármi gixer esetén ezzel fogjuk tudni a későbbiekben igazolni, hogy mi bizony időben elálltunk a további együttműködéstől. Persze azt sem árt beleírni a felmondásba, hogyha van még fennmaradt túlfizetésünk, hogy azt bizony legyenek szívesek minél hamarabb visszautalni a részünkre.

Hogyha viszont úgy döntünk, hogy a pannonsafe.hu oldalán a díjkalkulátor rendszeren keresztül megkötünk egy új szolgáltatást, akkor őt elintézik helyettük mindezt a felesleges nyűgöt és lemondják a korábbi szerződésünket. Persze erre nekik is csak akkor van lehetőségük a hatályos szabályok szerint, hogyha az évforduló előtt 30 nappal megkapják az erre történő felhatalmazást tőlünk (tehát megrendeljük a biztosításukat).

Sok hasznos információt lehet még találni a pannonsafe.hu-n a témával kapcsolatban, illetve az emlegetett díjkalkulátor is ott található. Ha ezeket végigböngésszük, akkor egyszerűbb lesz talán eldönteni, hogy a lakásbiztosítás beázás esetén védjen minket, vagy inkább a graffitik okozta károkat térítse meg grátiszban.

lakásbiztosítás beázás